Kakat

A vidék legjelentősebb vízfolyása, a Kakat-ér (hajdani nevén Zaka-ér) Pusztataskony és Abádszalók között régen a Mirhó-foknál szakadt ki a Tiszából, majd Kunhegyes és Bánhalma határában a Sebes-érrel bővülve a Sárréten terült szét. A Mirhó az egész vidék legismertebb és legveszélyesebb kitörési helye volt. Időnként az egész Nagykunságot végigsöprő árvizek révén vált hírhedtté, s a kiszabaduló áradat egymáshoz kapcsolódó erek, rétek, mocsarak medrén jutott el a Nagy-Sárrét területére. Először a Gyolcs-fenék mocsaras lapálya került víz alá, és innen az ár a hajdani Tisza-ág, a Kakat medrében folyt tovább. Ezt gyakran elhagyva a víz elárasztotta Kisújszállás határát, majd egyesült a Kenderes–Kunhegyes–Kisújszállás–Karcag határában szétterülő Kara János-mocsárral. Előfordult, hogy a Bodzás-éren, Igarió-laposon keresztül a Himesd-érhez csatlakozott, és így folyt tovább a Berettyóba. Napjainkban a Kakatban már alig látunk vizet. Az eredeti medret benőtte a növényzet, fák, bokrok, nádasok szegélyezik. A régi meder közepén öt-hét méter szélesen kotrást végeztek, ebben folyik ma a Kakat. A községnek és a környéken fekvő településeknek nincs élővize. A vízhiány pótlására öntözőcsatornákat építettek. Kenderes határán csak kisebb csatornák (Bánhalmi-csatorna, XXXVII. csatorna) haladnak át. Jelentősebb a Nagykunsági-főcsatorna és a Villogó-csatorna, amelyek éppen csak érintik a falu határát, de részben mégis pótolják az öntözővíz hiányát. A község természetes állóvízzel nem rendelkezik, viszont haltenyésztés céljára több mesterséges tavat létesítettek a határban (a Telekhalmi-, a Sóskúti- és a Bánhalmi-halastó). A talajvíz szintje átlagban két-három méter