Kezdőlap

Üdvözöljük Bánhalma honlapján!

Bánhalma egy apró településrész a Nagykunság szívében. A nagyvárosoktól távol, Szolnok és Tiszafüred között félúton, az egykori “Só út” mentén, rendezett, nyugalmat és biztonságot sugárzó környezetben várja az idelátogatókat.

Nagy múltú településünk az elmúlt évek során sokszor volt elhanyagolt, mostoha. De hála a helyiek összefogásának most újra virágzik.

Önnek is érdemes ellátogatnia hozzánk!

A település ideális hely a nyugodt, természetes környezetben pihenni vágyóknak, kirándulóknak. A horgászat szerelmeseit erdők és madárvilágtól hangos nádasok ölelésében várják vizes élőhelyeink.
Rendezvényeink alkalmával az itt élők megbecsüléssel és finom ételekkel várják az ide érkezőket.
Ha erre jár, látogassa meg a szomszédban Kenderest, Horthy Miklós kormányzó szülővárosát.

Ne feledje Bánhalma a jövő és lehetőségek települése!

T.Ö.B.B. Egyesület

Bemutatkozás


A Társadalmi Összefogás Bánhalmiakkal Bánhalmáért (T.Ö.B.B.) Egyesületet azért alapítottuk, mert szeretnénk tenni lakóhelyünk fejlődéséért, jövőjéért.

Egyesületünknek 12 alapító tagja van, akiknek célja a településrész kulturális, közéleti és közösségi fejlődésének elősegítése, a település népszerűsítése, illetve Bánhalma természetes és épített környezetének megóvása.

Ezen céljaink elérése érdekében rendezvényeket, előadásokat, megemlékezéseket szervezünk. A település hagyományainak, értékeinek megőrzésére,  kulturális örökségének védelmére törekszünk. Szeretnénk megőrizni  és felhívni  a figyelmet a helyi értékekre. (Kakat-ér, kunhalmok)
És egy igényes, rendezett településkép kialakításán dolgozunk . (Virágültetések, szemétszedések)

Hogy mindez megvalósulhasson a helyeik segítségét és támogatását kérjük, továbbá együttműködünk a mindenkori önkormányzattal, állami és társadalmi szervezetekkel, alapítványokkal és más civil szervezetekkel.

Elérhetőség

Társadalmi Összefogás Bánhalmiakkal Bánhalmáért (T.Ö.B.B.) Egyesület

Cím: 5349 Kenderes, Akácos u. 36
Adószám: 19253275-1-16
Számlaszám: 11745145-21447604

E-mail:
info@banhalma.hu
banhalma.info@gmail.com